A Jézus-imáról
Rövid ismertető a Jézus-imáról
A Jézus-ima a nyugaton ismert rózsafüzérhez hasonló, a keleti keresztény hagyományban elterjedt szóbeli ima, amely már a VII. században ismert volt. Szövege az evangéliumi farizeus és vámos példabeszédéből (Isten, irgalmazz nekem bűnösnek!), illetve a vak Bartimeus felkiáltásából (Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!) kiindulva alakult ki. "Végleges" formájában magába foglalja az egyház tanítását Jézus személyéről, illetve az Isten és ember közötti viszonyról.
Legteljesebb formája magyarul így hangzik:
"Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön!"
Az ima szövege természetesen változhat, egyes részei elmaradhatnak:
Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam vagy rajtunk! stb.
Legősibb formája a keleti és nyugati liturgiában egyaránt általános Kyrie eleyson! (Uram irgalmazz!), legrövidebb alakja pedig egyszerűen a Szent Név: JÉZUS! vagy Jézus Krisztus!
Az ima bármely formájának lényeges - központi - eleme Jézus Szent Neve , amelynek hatalma van.
Az ima recitálásához segítségül szolgál egy imafüzér (oroszul chotki, görögül komboskhini), amelyet általában - ellentétben a rózsafüzérrel - fonalból csomóznak. A csomók száma változó, lehet 33 (Jézus földi éveinek száma) illetve létezik 50 és 100 szemes is. A csomók általában nincsenek bizonyos szakaszonként egymástól elválasztva, bár a 100 csomós esetében előfordul, hogy minden 25-ik után egy nagyobb - esetleg fából vagy más anyagból készült - csomó van. A végén szintén fonalból csomózott kereszt található, amely esetenként nagyobb bojtban végződik. Egyesek szerint a bojt arra szolgál, hogy az imádkozó a bűnbánat könnyeit vagy verítékét (a keleti szerzetesek ezt a magánimát mély meghajlásokkal illetve leborulásokkal kísérik) letörölje. A színe általában fekete (az alázat és bűnbánat színe).
A keleti szerzetesek maguk csomózzák ezeket az imafüzéreket, miközben imádkozzák a Jézus-imát. Az imafüzéreket nem áldják meg (mint nyugaton a rózsafüzért), mivel úgy tartják, hogy azt az imádkozó maga szenteli meg a használat során.
A Jézus-ima nagy szentjei valójában szüntelenül ismételték ezt az imát, kezdetben hangosan, majd csak gondolatban, ezért a füzér csak a kezdők esetében szolgálja a számolást, akik számára az még nem vált készséggé. Ebben az esetben nem tartom a legjobb szónak az automatikus kifejezést, bár "A Zarándok" című elbeszélés szerint az ima egy idő után önműködővé válik, és még álmában is elkíséri az embert. Természetesen nem válik teljesen függetlenné az akarattól és többé kevésbé tudatos marad akkor is mikor gyakorlója más - akár fizikai, akár szellemi - tevékenységet folytat. Ebben nyilvánul meg ennek az imaformának az igazi célja: Isten jelenlétének állandó tudatosítása az ember által, a folyamatos Isten jelenlétében élés - nyugati fogalmak szerint az összeszedettség állapota. Míg a rózsafüzér Jézus és Mária életének eseményei fölötti szemlélődés, ezért bizonyos fokú nyugalmat igényel, ez az ima "pusztán" Isten jelenlétének, mindenütt jelenvalóságának állandó tudatosítása, a szemlélődés mint életforma kialakítása, ami nem ment fel az alól a kötelezettség alól, hogy naponta - hasonlóan a rózsafüzér imádkozásához - csak az ima (akár hang nélküli) recitálásával töltsünk el Isten jelenlétében egy bizonyos időt, amelyet kizárólag erre szánunk.
Érdekes - egyben saját tapasztalatom is - Anthony de Mello jezsuita szerzetes meglátása az imafüzér (mint tárgy) használatával, amikor a Jézus-ima, illetve a rózsafüzér kapcsán a "Kapcsolat" című könyvében megjegyzi, hogy az imafüzér puszta kézbevétele, tapintása is imádságra hangolja az embert. Az előrehaladottak számára valószínűleg sokkal inkább ez a szerepe, mint az elmondott imák számolása.